Dr. Rőder Editnek, a kuratórium tagjának megemlékezése
Dr. Bodnár György elhunyt elnökről

Tisztelt Elnök Úr! Szeretett Barátunk, Bodnár György!

A Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítvány nevében szólítalak meg, Füst Milán 1921-ben kelt naplóbejegyzéséből idézve, melynél halálod estéjén nyílt ki a Napló. Szegény Golzicher Ignác temetése kapcsán írja Füst Milán: „A 22. zsoltárt énekelték néki, - azt akarta. – „Te vagy mellettem akkor is!” … s a végrendeletéből citáltak: „Oda megyek a tiszta szellemiség világába”. S ő szegény ott feküdt, középpontja volt egy ünnepségnek... S most aztán – fejezi be naplóbejegyzését Füst Milán – az arab, aram, szír, chald, héber, perzsa tudás sejtjei szépen bomladoznak. Csak néhány évre gyűjtötte ő össze ezt a rengeteget – s csak azért, hogy aztán széthulljon semmivé! Ó emberi, emberi élet borzalmas tragikuma! Halál!”

Füst Milán pontosan tudta, hogy a rengeteg tudás az ember halálával nem hullik szét a semmivé, életműve s tanítása, ha tanító is volt, mint Bodnár György, tovább él, amint arról Bodnár György irodalomtörténész, kritikus, professzor emeritus munkásságát méltatni hivatottak előttem szóltak.

Arról a nyolc évről kívánok szólni, melyet a Füst Milán Fordítói Alapítvány elnökeként fejtett ki háromtagú kuratóriumunkban.

Nyolc évig dolgoztunk együtt. Nem tudom megítélni, sok volt-e vagy kevés.

Ha – ahogy ő nevezte – „viharos kurátorságunkra” tekintek vissza, mely évekre szólóan megnehezítette alapítványunk cél szerinti működését, azzal a jogvitával, mely megkérdőjelezte, vitatta Füst Milánné Helfer Erzsébet által, végintézkedésében foglalt közcélú kötelezettségvállalásában megjelölt alapítványi formát, s az alapítvány céljára rendelt vagyon feletti rendelkezés terjedelmét is – hosszú volt.

E témát a gyász e perceiben meg sem említettem volna, ha Bodnár György ezek alatt az évek alatt elhatalmasodó betegségével küzdve – egyik műtét követte a másikat, egyik nehezen viselhető terápiát a még nehezebben elviselhető követte – nem mutatott volna olyan példát helytállásból, hűségből és barátságból, amelyről nem szólanom nem lehetett.

Rövidnek ítélem a nyolc évet, ha az együtt végzett munka összhangja, eredményessége, s a kuratórium tagjai közt kialakult, s egyre inkább elmélyülő barátság szempontjából nézem.

Félszavakból is értettük egymást.

Ha előterjesztése kapcsán a Füst Milán fordítói nagydíj odaítéléséről, vagy a Füst Milán fordítói ösztöndíj-pályázatra beérkezett, esetenként 50 körüli pályázat elbírálásáról kellett dönteni, bízhattunk széleskörű irodalmi ismereteiben, de továbbá a fordítók munkásságának és kvalitásának megítélésében is. Ezért is, a három ország négy fordítója számára odaítélt fordítói nagydíjról, illetve a 19 ország 48 fordítója részére odaítélt fordítói ösztöndíjról egyhangúlag döntöttünk.

2008-ban Füst Milán születésének 120. évében jelentette meg a Fekete Sas Kiadó Füst Milán összes verseit, melyhez súlyos betegen Bodnár György írt utószót: Utak Füst Milán költészetéhez címen. Ugyanebben az évben utószót írt a francia Cambourakis Kiadó által megjelentetett, Füst Milán: Szakadék című kisregényéhez A magyar modernség és a kisregény címmel.

Bodnár György kuratóriumi üléseinket széleskörű irodalmi ismereteivel, Füst Milán költői és írói munkásságának sajátos megközelítésével, kedves humorával előadott történeteivel tette emlékezetessé.

Néhány hónappal a halála előtt visszaemlékezett karcagi gyermekkorára, mikor évekig ministránsfiúként szolgált. Latinul énekelte a misét, betöltve a pap, a ministráns és a gyülekezet szerepét is, majd a református gimnáziumi évekre emlékezve zsoltárt énekelt, melybe mi is bekapcsolódtunk. Énekeltük – mit énekeltük, áhítattal zengtük – a 42. zsoltárt: „Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik…” majd az utolsó sor elhangzása után: „Vajon színed eleibe mikor jutok, élő Isten” – óráknak tűnő másodpercekig nem szólaltunk meg. Ránéztem, a távolba nézett, és mosolygott.

A következő emlék már egész közeli. Kuratóriumunk szeptember 19-én ülést tartott, melynek napirendjén alapítványunk honlapjára felteendő anyag meghatározása szerepelt. Mindig pontosan, sőt a kitűzött időpontnál előbb érkezett. Ez alkalommal több mint fél órát késett. Sovány volt és sápadt, sőt fáradt is, amikor belépett. – Újabban nehezen készülök el reggel – exkuzálta magát.

Több mint négy órán át dolgoztunk, s ő egyre élénkebb, alaposabb és szellemesebb lett, egyszóval régi önmaga volt. Az ülés végén hozzám fordult, s mint annyiszor, most is azt mondta: csütörtök kivételével szabad vagyok, ha bármiben segíthetek, rendelkezzen velem. Utánanéztem, lassú léptekkel, hajlott háttal ment kifelé… Ekkor láttam utoljára.

Utána már csak a szomorú hírek jöttek: gyenge, sokat szenved, oxigént kellett adni… Hát igen – rövidül a lélegzet … az élet elfogy! Elfogyott…

Füst Milán Látomás és indulat a művészetben c. esztétikájában, a 12. előadás összefoglalásában arra az önmaga által feltett kérdésre, hogy a művésznek „sikere van-e vagy nincs”, így válaszol: „Ha a benne élő daimon halk szavára jól figyel, s egész életét szolgálatának szentelve, híven követte parancsait, akkor minden szeretetünkkel azt mondjuk neki, hogy helyesen élt. És ennyi volt az egész!”

Kedves Barátunk, Bodnár György!

Szeretettel mondom, hogy helyesen éltél, s köszönjük, hogy életed rövid nyolc évre megosztottad velünk.

Végül a múlandóság cáfolatára Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből, a szeretet dicséretéből idézem:

„A szeretet soha el nem múlik!”

Így hát kedves, nagyon kedves Bodnár György barátunk, bár eltávoztál, de műveidben, tanításodban, szeretetünkben itt maradsz velünk, mert a szeretet soha el nem múlik.

Isten veled!

Bodnár György ravatala	Emlékbeszédet mond Szörényi László, az MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatója
Emlékbeszédet mond Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő	Emlékbeszédet mond Pomogáts Béla, az MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatója
Emlékbeszédet mond dr. Rőder Edit, az MTA Füst Milán Fordítói Alapítvány kurátora	Bodnár György sírhantja