Füst Milán költői jutalom |
Füst Milánné Helfer Erzsébet 1975. november 1-én a kulturális miniszter által jóváhagyottan közcélú kötelezettséget vállalt, melynek célja: erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtani azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás értékeit magas, művészi szinten fejezik ki műveikben. A Füst Milán költői jutalmat és a Füst Milán prózaírói jutalmat három-három tagú Kuratórium ítéli oda évente felváltva két-két prózaírónak, illetve költőnek. A Kuratóriumok elnöke és egyik tagja költő, illetve prózaíró kell legyen, másik tagja a Kulturális Minisztérium Irodalmi Osztályának mindenkori vezetője. Füst Milánné Helfer Erzsébet által a költői, illetve prózaírói jutalom alapját képező 1.000.000,- Ft összeg kamatai 1999-től nem fedezik az odaítélendő pénzjutalmak összegét, ezért azt Füst Milánné Helfer Erzsébet közcélú felajánlásának és végakaratának az MTA Füst Milán Fordítói Alapítvány Alapító Okiratának megfelelően Füst Milánné Helfer Erzsébet örököse, az MTA Füst Milán Fordítói Alapítvány biztosítja csakúgy, mint a prózaírói, illetve költői jutalommal járó oklevelet és érmét is. 1975-2007 között Költői díjban részesült: Év | Név | 1975 | Tandori Dezső | Toldalagi Pál | 1977 | Székely Magda | Végh György | 1979 | Beney Zsuzsa | Kiss Tamás | 1981 | Kálnoky László | Rákos Sándor | 1985 | Mezey Katalin | Oravecz Imre | 1988 | Márton László | Rába György | 1990 | Imre Flóra | Markó Béla | 1992 | Kántor Péter | Lator László | 1994 | Gergely Ágnes | Kovács András Ferenc | 1996 | Kemenczky Judit | Vasadi Péter | 1998 | Szepesi Attila | Vörös István | 2000 | Horváth Elemér | Nádasdy Ádám | 2002 | Térey János | Tőzsér Árpád | 2004 | Borbély Szilárd | Deák László | A Füst Milán Költői díj emléklapja Szűr-Szabó Edit iparművész munkája
|